Az Otti Prospektus letöltése

Az Otti Manufactura története
Kíváncsi, hogyan jött létre az Otti Manufactura?
A cég krónikája egy innovatív márka születésének és fejlődésének története, mely bizonyítja, hogy Magyarországon is létezik az “amerikai álom”!
2009

Az alapkövet Hoffer Ottó tervező, festőművész rakta le. A kísérleti öntések kezdetben néhány segítő családtag és munkatárs közreműködésével indultak a családi ház padlásán. Az “álomban” Ottón kívül kevés ember hitt. A kezdeti sikereken felbuzdulva, több betontechnológussal konzultálva jött létre az első, 60 négyzetméteres üzem. Ez hamar szűkösnek bizonyult és többszöri bővítés, majd költözés következett.

2011

Megalakult az Otti Manufactura Kft. Számos megrendelés bizonyította a találmányok életképességét, melynek következtében a családi vállalkozás céges formát öltött. Tovább nőttek a négyzetméterek és sokasodtak az alkalmazottak.

2013-14

A “kezdők szerencséje” után komolyra fordultak a dolgok. Egyre több borászat, étterem, intézmény, majd hamarosan a lakossági szektor is felfedezte az Otti Manufacturát. A fejlesztéseknek és a növekvő számú megrendeléseknek köszönhetően három-négy év alatt 1000 négyzetméter feletti termelőkapacitás jött létre Székesfehérváron.

2016

Bemutatóterem nyílt Székesfehérváron. Az Otti burkolatok hivatalos bemutatóterme stílusos enteriőrökbe rendezve, valós környezetben mutatja meg a termékek életszerű alkalmazását. Közben felfutott a vállalkozás két regionális üzeme is Lajoskomáromban és Tatabánya-Szárligeten.

2017

Végre külföldön a márka!

A vállalkozó kedvű Brigitte Home segédletével bemutatóterem nyílt az ausztriai Krems városában. A Rathausplatz barokk palotája ad helyet a székesfehérvári cég különleges portékáinak. Ezévtől a kínálat immár német nyelvterületen is elérhetővé vált.

Közben Rácz Rita sikeres Eiken projekt-cége Belgium egyik nagyvárosában, Antwerpenben vetette meg a lábát. Az autentikus flamand bemutatóterem sem tudta nélkülözni az Otti burkolatokat. Majd kiállítások következtek itthon és külföldön egyaránt, magyar zászló alatt!

2019

Új gyár, új termékek. A megrendelésállomány jelentős növekedése okán új gyártóüzem létesül a budapesti agglomerációban, ahol megindul a speciális, Otti termék-specifikus fugázó- és segédanyagok fejlesztése is.

Szeretne velünk dolgozni? Ne habozzon, írjon nekünk!